A kajás bejegyzésem megbosszulta magát. Vagy az is lehet, hogy valaki tud magyarul a konyhán és olvassa a blogom. Péntek este vacsora után elkezdtem szédülni. Először csak magamban mulattam rajta, de aztán egyre erősödött: nem tudtam menni. Szombat reggel még elmentem (támolyogtam) a többiekkel reggelizni, aztán minden vissza is jött. Az alábbi képen látható sós kekszből (crackers) 4 darabot voltam képes megenni egész nap és egy instant csirkeleves levét. És emellett háromszor hánytam. Ha felültem vagy felálltam úgy szédültem, hogy elbillentem. Csak oldalt fekve volt jó. Ha fekve felemeltem a fejem, már az rossz volt. Pontosan olyan érzés volt, mint amikor nagyon-nagyon másnapos vagyok, csak mondjuk százzal beszorozva. Borzasztó volt. Szerencse, hogy van itt a táborban egy kedves öreg nővér, aki többször megnézett, ő hozta nekem a levest is. Vasárnap már nem hánytam és szintén egy leves levét ettem, valamint 8 darabot a sós kekszből. Ma reggel már ettem egy pirítóst.
Kb 1 mm vastag, nagyon pehelykönnyű és sós. Pont ilyen esetekre való.
Ilyeneket adnak egyébként bizonyos éttermekben a leveshez.
Szegénykém!
VálaszTörlésRemélem hamar meggyógyulsz! Gondolj arra, hogy már csak pár hét, és megint ehetsz "otthon" Ann Arborban normális kajákat, édeset és sósat külön tányérról, késsel-villával!
Köszi! Már lábadozok, most éppen nagyon gyenge vagyok. Már csak egyet kell aludni és megyek vissza Lalához! Aztán 3 hét és haza! Puszi!
VálaszTörlés